Álmodtam egy világot magamnak

Egészség Expo 2020

Ez volt az EDDA első nagylemezének az egyik legnépszerűbb dala, de ez sokkal több, mint egy dal. Pataky Attila nem csak megálmodta azt a világot, hanem megéli.

Nem bántani, szeretni akar, ugyanakkor harcol is, ha a szükség úgy hozza. Tiszteli a nőket, és ez a tisztelet még az édesanyjától ered, mint ahogyan az éneklés is. Nem tud és nem is akar semmit félgőzzel csinálni. Amikor felmegy a színpadra, mindig százhúsz százalékot akar adni a rajongóknak. Az interjú azonban mégsem csak az EDDA-ról, sokkal inkább Pataky Attiláról, az emberről szól.

Nem indultál könnyen…

Ha a családomra gondolsz, akkor valóban nem. Édesapám Horthy katonatiszt volt. Sokáig ácsként dolgozott, amit egyébként a hadifogság két éve alatt tanult meg. Így én kétféle történelmet tanultam. Egyet az iskolában, és egyet – a valódit – édesapámtól. Aztán már ötven felett a hatalom úgy gondolta, nem veszélyes és elvégezhetett egy vegyipari középiskolát. Az életemben édesapám volt a karakteres, kemény férfi megtestesítője. Az édesanyám ennek pont az ellenkezője volt. Ő volt – és bizonyos fokig ő ma is – az életemben az útmutatás és a vidámság. Napfényes lélek volt.

Az éneklés is hozzá köthető?

Igen, bár édesapám is jól énekelt. Édesanyámnak csodálatos hangja volt és mindig énekelt. Gyerekkoromban sokat énekeltünk együtt. Hallgattuk a rádiót, és énekeltük az akkori slágereket, az operetteket és mindent. Boldog voltam vele.

A zenei világod kiteljesedését is a rádiónak köszönheted?

Édesapám titokban mindig a Szabad Európa Rádiót hallgatta. Talán tizenkét éves lehettem, amikor a rádióból számomra addig ismeretlen zenére lettem figyelmes. Elkezdtek hatni rám a Rolling Stones, a Beatles, a Deep Purple és más zenekarok, és attól kezdve minden megváltozott. A rock lett az életem, mindenben azt kerestem.

Van „civil” szakmád is?

Természetesen. Akkoriban nem is lehetett másként. Az nem úgy volt, hogy én zenész akartam lenni és hipp hopp már az is voltam. Építész technikusként végeztem és dolgoztam is benne két évet. Aztán az EDDA kinőtte magát és felülírt mindent. Édesapám nagy szomorúságára nem lettem építészmérnök.

A kezdet – főleg vidéki zenekarként – egyáltalán nem volt könnyű.

Sok mindennek lehetett nevezni, csak könnyűnek nem. Az EDDA, illetve az előde egyetemi zenekarnak indult. Amikor én csatlakoztam, a srácok már az egyetem vége felé jártak, én meg pörögtem ezerrel. Nekik ott volt az egyetem, a vizsgák, nekem meg akkor már semmi nem számított, csak az EDDA. Nem sokkal később - talán fél év telhetett el – és már én voltam az együttes vezetője. Én pedig játszani akartam, és mi nagyon sokat zenéltünk. Ennek lett a következménye az együttes első átalakulása is.

Mi volt a kulcslépés, ahhoz, hogy vidéki zenekarból ismert zenekar lehessetek?

A sok fellépés mellett az ORI vizsga volt az a mérföldkő, ami a siker felé indított minket. Ezt követően jöhettek a budapesti fellépések. Skoda, később Barkas mikrobusz vitt minket a koncertekre, mert másra nem tellett. Sok mindennek lehetett nevezni, csak kényelmesnek nem. Viszont menni kellett, mert Magyarország mindig is főváros centrikus volt, és az ma is. Aztán jött az első kislemez 1979-ben és az első nagylemez 1980-ban.

Ebben a formációban nem voltatok sokáig együtt.

Valóban nem, mindössze négy lemezt adtunk ki így, és az utolsó már a Bakancsos Edda búcsúlemeze volt. Tükör voltunk egymásnak és minden úgy volt jó, ahogy történt. Aztán 1983. december 17-én felbomlott ez a formáció. Ettől fogva az EDDA összes dalszövegét csak én írom. És ez így van ma is.

Jól tudom, hogy minden lemezetek arany lemez lett?

Nem egészen, mert ettől kicsit jobb a helyzet. Harminchárom nagylemezt adtunk ki az elmúlt 44 évben, melyek közül 33 lett aranylemez, 5 platinalemez, 2 pedig gyémánt lemez lett. Egyébként engem nem a díjak, hanem a dalok és az emberek érdekelnek. Azt tanultam, hogy a múlton nem tudok változtatni, de ha most jól csináljuk, akkor összejöhet egy nagyon szép jövendő. A mostot kell megélni és nem a múlton rágódni, vagy a jövőbe révedni. Mi nem a múlt zenekara vagyunk, akik ötévente összeállnak egy koncertre. Egyébként semmi baj sincs azzal sem, ha az jó a tagoknak és a közönségüknek, mindössze csak rögzítem, hogy mi folyamatosan létező, koncertező zenekar vagyunk. Az idén is összesen 50 – 60 koncertünk lesz. A márciusi (2018-as) Budapest Sportarénás koncertünkön 3 óra 4 percet zenéltünk.

Ez nem egy megszokott dolog. Hogy bírtátok?

Általában egy koncert másfél – két óráig szokott tartani. Mi azonban emlékezetes bulit szerettünk volna adni az EDDA tábornak. Azt gondolom – legalábbis a visszajelzések erről szólnak –, hogy sikerült. Persze nem volt könnyű. Láb és tüdő kellett hozzá és az, hogy imádjuk, amit csinálunk. Sokat segített az, hogy fiatal koromban középtávfutó voltam, és még pár évvel ezelőtt is minden reggel futottam.

Arról is lehetett hallani, hogy egészségileg is gondban voltatok...

Nem dicsekszünk vele, de sajnos így volt. Mindebből a közönség semmit nem vett észre, de rajtam kívül többen is lázasan, betegen csinálták végig a koncertet. Januártól folyamatosan próbáltunk a bulira, aztán három nappal a koncert előtt beütött a menykő. Egymás után kapott el minket az ügyeletes influenza.

Nem lett volna egyszerűbb lemondani a koncertet és pótolni egy másik időpontban?

Talán egyszerűbb lett volna, de mi nem azok az emberek vagyunk, akik cserbenhagyják azokat, akiket szeretnek. Tudtuk, hogy ha kérjük (egy kis égi segítséggel) betegen is meg tudjuk csinálni a koncertet. Az meg, hogy nekünk nehezebb, nem számított egyikünknek sem.

A színpadon is te vagy a vezető?

Ebben a zenekarban én vagyok a Főnök és a zenekarvezető. Amikor ott elől állok, egyben elöljáró is vagyok. Vezetem és irányítom a bulit. Egyébként a márciusi a számmisztika szerint is egy különleges koncert volt.

Amennyiben?

Ezek tények, semmi sem véletlen a világunkban, a számmisztika is sok ezer éves tapasztalásra tekint vissza. A zenekar az idén 44 éves, 33 albumot adtunk ki, amelyeken 22 dal szerepelt. Ez az egyik része a dolognak. A másik a személyes része. Én 66 éves vagyok, Gömöry Zsolt és Alapi István pedig 55 évesek.

Bár még nem vagy teljesen egészséges, nem érződik a fáradtság, boldognak látszol.

Mert boldog vagyok. Én nem azért vagyok boldog, mert énekelhetek, hanem azért énekelek, mert nagyon sokszor vagyok boldog. Édesanyám tanította, hogy fontosak a nagy dolgok, de életed bármely pillanatában hajolj le a boldogságmorzsákért. Ezért adok hálát minden nap Istennek és Jézus Urunknak, hogy ide születhettem a Kárpát – medencébe, és a mi csodálatos magyar nyelvünkön írhatom és énekelhetem a dalaimat, és hogy teremthetek.

Ezen mit kell érteni? Mit jelent számodra az, hogy teremtesz?

A gondolat szárnyán teremtek. Minden rezgés. A zene különösen az. Amikor megteremtettem valamit, hagyom, hogy megvalósuljon. Aztán a fizikai világban is nekiállok és teszek érte. A vonzás törvénye működik. De a képzelgés és az álmodozás az más. Én teremtek, aztán mindent megteszek érte, hogy valósággá váljon, amit a gondolataimmal megteremtettem.

Mégis, térjünk vissza egy kicsit a múltra. Háromszor házasodtál. Jól tudom, hogy soha sem akartál elválni?

Mára már tudom, hogy az életünk úgy működik, hogy vannak dolgok, amelyek rajtunk múlnak és vannak, amik megtörténnek velünk. Szándékaim szerint egyszer sem akartam válni, mégis kétszer megtörtént. Az első házasságom idején – 19 évesen - még szinte gyerekek voltunk. Felemelő és fantasztikusan boldog időszak volt. Szerettem Mártikát, aki egy csodálatos nő. Nagyon sokat adott nekem. Tudta, hogy ki vagyok, és hová tartok, mégis vállalta az utat. És született egy csodálatos fiunk, Gergő. Igazi diákszerelem volt a miénk, ma is hálás szívvel és szeretettel gondolok rá.

És miért adtad fel azt a kapcsolatot?

Pontosabban kiért. Bea egy harkányi koncert után lépett az életembe és közel negyven évesen menthetetlenül beleszerettem. A válás nem volt könnyű. Nagyon nehéz volt elszakadnom Mártikától és Gergőtől, aki ekkor 16 éves volt. De nem volt más lehetőségem, hiszen imádtam Beát. Nincs rá jobb szó, imádtam. Pár évvel később aztán megszületett a fiunk, Attila Csaba – Acsa - és mi nagyon boldogok voltunk. Aztán megint csak azt mondom, nem tudom, mi történt, valami megváltozott. Lehet, hogy mi magunk változtunk meg, és "olyat próbáltunk" megélni, ami alapból nem sikerülhetett, hiszen korábban olyan szerelemben éltünk, amit nem lehetett mással pótolni. Végül mi különváltunk és én – hogy a fiamat védjem – elvittem a balhét. Nekem nem számított, hogy azt írják, a vén rocker megbolondult és belehabarodott egy fiatal lányba. Ez nem így volt, de ez volt a legjobb módja, hogy megvédjem őket.

Hogy aztán harmadszor is újrakezdhesd.

Így van. Arra figyeltem, hogy kerül, amibe kerül – az anyagi részleteket és a devizahitelt most hagyjuk -, a közelükben lehessek. Elképzelhetetlennek tartom az életemet Acsa nélkül. A fiam azóta is minden hétnek a felét nálam tölti, és ez boldoggá tesz.

Rögtön a harmadik házasságod jött?

Előbb volt egy viharos szerelmi kapcsolatom, ami talán ellensúlyozta kicsit az elhúzódó válás kínjait. Abban az időben valódi rocker életet éltem, Harley találkozók – mivel szenvedélyem a motorozás -, pia és hostess lányok. És Erika. Rövid volt a kapcsolatunk és nem is lett belőle semmi „komoly”.

Ahogy mondtad, előtte egy ideig igazi rocker életet éltél. Honnan tudtad, hogy a kapcsolatod Orsival más lesz?

Azt azonnal éreztem, hogy ami kettőnk között szövődött, az valami különleges. Először nem is gondoltam házasságra, és ő sem erőltette. Ahogy belépett az életembe csak jót hozott. Olyan új színeket, amelyekre már nem is számítottam. Mindezt olyan természetességgel és harmóniában velem, amiről mindig is álmodtam. Öt évig éltünk együtt a házasságunk előtt. Aztán megértettem, hogy mit akarok valójában és tudtam, hogy ő az, akire vágyom, vele akarok élni, vele akarok lenni, ha lehet, akkor minden napon. Persze az is sokat számított, hogy Acsát szereti és elfogadta, hogy a hét felében velünk van. Orsi a fény az életemben, egy tündérlány. Neki is köszönhetem a spirituális megújulásomat és a fény felé fordulásomat. Mindegy, hogy hol van a házban és mit csinál, csak érezzem a jelenlétét.

Mennyire kötődsz a fiaidhoz?

Mindkét fiamnak ugyanazt az esküt tettem a születésükkor: Szeretlek, és  segíteni foglak az utadon. Igyekszem ezt betartani. Gergővel már együtt zenélünk, ami nagyon jó érzés számomra, és Lili unokám édesapja. Boldog vagyok, hogy rendben mennek a dolgok köztünk. Nem mondom, hogy nincsenek vitáink, de mindketten – elvégre az én fiam – szenvedélyes emberek vagyunk, akik kimondják, ha gondjuk van. Ettől még szeretjük egymást.

És Acsa?

Acsa más típus. Amikor nálunk van, hatkor kelünk, reggelit készítek neki, aztán elviszem az iskolába. Acsa egy „torony” - 183 cm - már most. Vízilabdázik és a testalkata is pont olyan, mint a vízilabdásoké. Van egy rituálénk, amit soha nem mulasztunk el. Amikor az iskolába érünk, nem csak kiteszem, ahogy más szülők a 15 éveseket szokták. Megállok, kiszállok és átöleljük egymást. Nem érdekli őt, ki mit gondol. És akkor azt mondom neki, szeretlek fiam. Ő fölém magasodva magához ölel, és azt válaszolja, szeretlek apa, legyen szép napod! Ilyenkor Orsival és Acsival kerek a világ. Egyszer álmodtam egy világot magamnak és az mára valósággá  vált.

Interjúk

**SMARTSEARCH**